A program digitális tananyagokból tevődik össze, amely a Tanulj velünk magyarul! című tankönyvpótló sorozat kötetei alapján készültek, a Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai Oktatási Minisztérium támogatásával. Célja a magyar nyelv megismertetése és megszerettetése. A tanulók szókincsének bővítése mellett szeretne hozzájárulni a magyar kultúra népszerűsítéséhez is.
A digitális tananyagok a magyar környezetnyelvként tanuló diákok számára ajánljuk. A tananyagok kötetek szerint képzésekre lettek felosztva, amelyek teljesen díjmentesek. Bízunk benne, hogy ez a digitális tananyag hamar megtalálja célközönségét, és megkönnyíti a nyelvtanulást, amelyhez sok sikert és kellemes időtöltést kívánunk!
A képzések a kötetek alapján lettek lefejlesztve. Ezek tartalmát mondókákkal, kiszámolókkal, dalokkal és kreatív feladatokkal egészítettük ki, amelyek hozzájárulnak a tananyag feldolgozásának változatosságához. Az oktatóvideók, a tartalmak felmondása, a feladatok kiértékelése és a felhasználók tevékenységének követése által, a vonzóbb és hatékonyabb ismeretközvetítést választottuk irányelvként.
Jelenleg az első három kötet érhető el digitális formában, amelyek 72-73 leckékből tevődnek össze. Minden kötet azonos struktúrával rendelkezik, ezzel az állandóságra és a logikus felépítésre törekedve. Egy-egy képzés elvégzése körülbelül 4-5 órát vesz igénybe, amelyek számítógépről, okostelefonról és táblagépről is megtekinthetőek, illetve határidőhöz nem kötöttek. A képzések elvégzése előzetes regisztrációt igényel.
A projekt könyvszerzői és oktatói Pámel Gizella és Vojnak Csorba Adrianna. A könyv illusztrátora Szenti Lilla. A képzések lektora Czini Zoltán. A videókban szereplő szinésznő Fridrik Gertrúd. A gyermekdalok előadói Balla Georgina, bemutatta Vojnak Filip. A digitális tartalmak lefejlesztése mögött az e-Régió csapata áll, Prof. dr. Námesztovszki Zsolt (egyetemi professzor és a tananyagfejlesztő csapat vezetője), Kovács Cintia (egyetemi tanársegéd és tananyagfejlesztő), Urbán Dorottya (doktorjelölt és tananyagfejlesztő), Kovács Emese (óvodapedagógus jelölt és tananyagfejlesztő), Veréb Anett (óvodapedagógus és tananyagfejlesztő) és Boros Orsolya (weboldal- és tananyagfejlesztő). A program a Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai Oktatási Minisztérium jóvoltából és támogatásával készült.
Keressen fel minket személyesen az alábbi e-mail címen: kepzesek@e-regija.rs vagy használja a weboldal űrlapját!