Hogyan készül/változik egy online kurzus? – TÉBIA 2.0

Az MTA által támogatott DOMUS szülőföldi kutatási ösztöndíj keretén belül (E-learning eszközök alkalmazása a vajdasági magyar informatikai tehetséggondozásban) elkészültek az online kurzusok módszertanára, valamint a platformra vonatkozó követelményrendszerünk és irányelveink. A kísérleti kurzusok segítségével statisztikailag is megvizsgáltuk a résztvevők eredményeit és feltártuk a tanulók eredményességére és motivációjára ható tényezőket, amely az online tanulási környezetekben jelentkeznek. Ezeket az irányelveket és az empirikus eredményeinket felhasználva visszacsatolva a tervezési folyamatokba, építettük fel újra az online képzésünket, amelyet Tudatos és biztonságos internethasználat 2.0 névre kereszteltünk. A felmérés során megállapítottuk, hogy a különböző korcsoportok, a lakhely és az ország nem befolyásolja a tanulás sikerességét, de a számítógép előtt eltöltött (online) idő viszont igen. Ezt a faktort nem tudjuk befolyásolni, azonban szintén pozitívan hat a külső motiváció (az offline képzési rendszerbe beszámítható tartalom – jutalom ötös, pontok a felsőoktatási rendszerekben). Erre a faktorra tudunk, illetve megpróbálunk hatni, azzal hogy az informatika tanároknál megpróbáljuk elérni a külső motiváció megvalósulását az egyes iskolákban.